Talán sokaknak első hallásra a Körösről a Gyulától néhány kilométerre lévő folyók jutnak eszébe: Fekete körös, Fehér körös. Van azonban az utóbbinak egy mellékága, amit a helyiek Kiskörösnek vagy élővíz csatornának hívnak. Ez a kis folyócska keresztülszeli a várost, vizét a Fehér körösből "nyeri". Kedvelt tartózkodási helye az egész éven át itt élő és költő vadkacsáknak. Apartmanunk ennek a partján fekszik, erkélyünkből, ablakunkból a kilátás ennek partjára nyílik, mint ahogy az a fotón is látszik. Kilépve az apartman Köröspart felőli ajtaján, jobbra indulva 100 m-re csónak, vízibicikli is bérelhető. Ha balra indulunk el 3 percnyi séta és elérünk a várfürdő bejáratához, mely közvetlen közelében fekszik a gyulai vár.
A XV. századi síkvidéki téglavárban működik a vármúzeum, ahol az érdeklődők 24 kiállítóteremben járhatják végig, közel hét évszázad történetét. Gyönyörű kilátás nyílik a városra a vár falairól. A vár előtti téren rendezik meg minden évben a gyulai nagy fesztiválokat, a tószínpadon pedig a Várszínház előadásait.
Biztosíthatjuk az idelátogatókat, hogy a magas színvonalon berendezett, részletekig menő igényességgel megépített apartmanunkban jól fogják magukat érezni. Az apartmanunk két szobából, egy fürdőszobából egy előtérből, egy erkélyből és egy WC-ből áll. A mellékhelyiség nincs egy légtérben a tusolóval.
Amennyiben a belvárosban szeretne sétálni, nem kell mást tennie, mint a szállásunk másik kijáratán elhagyni a belső udvart. Ha kilép az utcára 150m-re megtekintheti a világórát, mely esti fényben is gyönyörű. Az odáig vezető út a felújított belvárosi utcán vezet, mely egy a forgalom elől elzárt, szökőkutakkal szegélyezett sétálóutcában folytatódik.